2015. október 1., csütörtök

5.rész

5.rész

      Sziasztok!Nagyon,nagyon sajnálom,hogy ennyit csúsztam az új résszel.Igyekszem tényleg betartani a heti legalább 1 részt még ha most nem is sikerült.A 6.részt még a héten kirakom nektek mivel ez egy kicsit rövidebb rész is lett és szeretném behozni a lemaradásomat is :).


 Hogy mi történt tegnap este Jonéknál?Őszintén szólva azt én is szeretném tudni,mivel Jon nagyon kiismerhetetlenül viselkedett aznap.Egyik pillanatba mintha még meg akart volna csókolni a következőben pedig már lélekben teljesen máshol járt,átadta magát gondolatainak mintha én ott se lennék.Tehát most tippem sincs,hogy is állunk egymással,annyit viszont biztosan tudok,hogy ilyen jó estém még soha nem volt, már pusztán a közelsége és az a tudat,hogy egy légtérbe tartózkodhatok vele boldoggá tett.Családja is szinte rögtön a szívemhez nőtt,anyukája rettenetesen kedves, kisöccse pedig maga a megtestesült cukiság.Újabban azon kaptam magamat,hogy tegnap óta csak még jobban szeretném,hogy viszont szeresen Jon. Minél jobban megismerem,minél több időt töltök vele annál inkább fokozódnak az érzéseim.

 Miután Jon hazahozott kimerülten zuhantam be az ágyamba és másnap délig aludtam. Ruháiban felkelni elmondhatatlan érzés volt,szívem szerint vissza se adtam volna neki,az összes ruhadarab hozzám nőtt.De természetesen ezeket nem tehetem a saját tulajdonommá,tehát ébredés után gyorsan bedobtam őket mosásba,hogy a legközelebbi találkozásunkkor kifogástalan állapotban adjam őket vissza.

  Teltek,múltak a napok eseménytelenül.A Jonnal  facebookon való esti beszélgetések mindennapossá váltak de nem hívott el sehova,nem mutatott különösebb érdeklődést felém és nem is hívott fel..Ez mind kissé kiakasztott de mindvégig a meccs napja lebegettem a szemem előtt,hiszen akkor újra találkozunk és biztosan minden megváltozik majd,talán azon a napom végre megteszi felém az első lépést.
  A meccs napja előtti estén Jon felhívott és közölte,hogy velünk tart egy nagyon jó barátja is,akinek már  sokat mesélt rólam és alig várja,hogy megismerjen.Nem tudtam,hogy a hír hallatán sírjak vagy nevessek e az előző "barátos" sztoriból kiindulva.Eldöntöttem viszont ,hogy nem fogok rágörcsölni a dologra,hiszen azzal csak magamnak teszek rosszat.Szóval most a boldog,magabiztos és határozott Leát kell mutatnom Jon előtt és akkor nem történhet semmi baj.
  Másnap reggel izgatottan pattantam ki az ágyamból és hiper sebességgel készülődtem össze.Apu elvitt a pályaudvarig,ahol Jonnal és még a  számomra ismeretlen barátjával kellett találkoznom.Hamar megtaláltam őket,egy padon ücsörögtek és láthatólag igen jól szorakoztak.Jon észrevette engem,ahogy feléjük sétálok és odarohant elém.
-Szia.Már vártunk.Bemutatom neked Emikot,nagyon régóta barátok vagyunk már alig vártam,hogy megismerd.-egy japán lány mosolygott rám,kedvesnek tűnt és attól függetlenül,hogy lány és Jon barátja én is kedvesen mosolyogtam vissza rá.Próbáltam a dolgokhoz tényleg pozitívan állni és tanulva az előző hibámból nem rögtön arra következtetni,hogy köztük több van mint barátság.
Így hárman indultunk el a vonat felé,meglepően hamar megkedveltem Emikot és a mi társaságunktól zengett az egész vonat,az utasok nem néztek ránk túlzottan kedvesen de ez egyikünket se érdekelte igazán,viszont bármennyire is szimpatikusnak találtam ezt a lányt,minden egyes alkalommal mikor Jon ránézett elöntött a féltékenység és képes lettem volna Emiko arcába üvölteni,hogy még csak rá se merjen nézni Jonra mert ő az enyém!Vélhetőleg látszottak is rajtam a féltékenység apróbb jelei, mivel Jon miután leszálltunk a vonatról mellém lépett és a felém hajolt.
-Rá nem kell féltékenynek lenned,nem a fiukat szereti-suttogta a fülembe mire én döbbenten néztem rá.Akkor ezért vannak ők ilyen hosszú ideje jóba,hiszen normális estbe szerintem nem igazán létezik fiú-lány barátság.Ez a hír viszont teljesen megnyugtatott.Emiko nem jelent nekem veszélyt,féltékenység nélkül jóba lehetek vele.
-Látom örülsz-nevetett fel Jon.Ajj nem igaz,hogy mindig képes  leolvasni az arcomról az érzéseimet.Válasz helyett,inkább sietősen előre sétáltam a Japán lány mellé.Felszálltunk a metróra és fél óra metrózás plusz negyed óra sétálás után megérkeztünk a focipálya elé.
-Nekem hátra kell mennem a többiekhez,fél óra és kezdünk,ti addig keresettek helyet-mondta majd Emiko elé lépett és megölelte,én csak egy gyönyörű mosolyt kaptam tőle,amitől most egyáltalán nem a szokásos melegséget hanem a csalodottságot éreztem.Borzasztóan rosszul esett,hogy még egy ölelést se kaptam tőle,szerintem azért annyira vagyunk jóban,hogy minimum megöleljen.Szomorúan ballagtam Emiko után.Leültünk középre az első sorba,hogy mindent tökéletes lássunk majd.Beszélgettünk így hamar elment az idő a kezdésig,de már közel sem voltam olyan izgatott és boldog,mint a nap elején.A 2 csapat megjelent a pályán és az én szemem rögtön kiszúrta őt.Már fájdalmasan jól nézett ki és nem is tudtam másra figyelni a pályán,csakis rá,minden egyes mozdulatából sugárzott a tökéletesség és mindezek mellett végig kitűnően focizott,3-0ra meg is nyerték a meccset. Emikoval már indultunk is volna gratulálni neki,amikor a hátsó sorból egy szőke lány rohant elképesztő gyorsasággal a pálya felé és léptei csak Jon előtt állapodtak meg,nyakába vetette magát majd legnagyobb fájdalmamra megcsókolta.A szemeim rögtön megteltek könyekkel és még az se érdekel,hogy a mellettem álló Emiko látja milyen állapotba vagyok.Ismertem ezt a lányt,Jenifer volt,akivel "állitolag"semmi nincs köztük.Jon hazudott nekem,ezt egyáltalán nem mondanám semminek.Fizikai fájdalmat jelentett az,hogy látom őket így ezért inkább  elfordultam és gyors léptekkel indultam el az ellenkező irányba,azonban nem jutottam túl messzire,kezeimet valaki megragadta.Könnyes szemekkel pillantottam meg Emikot aki szomorúan és kicsit ijedten nézett rám.
-Te szereted őt-csak aprót bólintottam,mire újabb könnyek kezdtek potyogni a szememből és most már nem tudtam tovább visszatartani,rámtört a heves sírás.Emiko átölelt és próbált megnyugtatni.Egy jó 5 percig álltunk így.Fájt.Rettenetesen.Az ember,akit szinte a legjobban szeretek a világon egy másik lánnyal csókolozott a szemem előtt.Mindenre fel voltam készülve csak erre nem.
-Figyelj,én szeretnék hazamenni.Menj nyugodtan vissza Jonhoz,de ha nem haragszol én nem igazán szeretnék a közelébe tartozkodni,szóval szerintem tényleg indulok-hüppögtem
-Viccelsz?Eszembe sincs egyedül hagyni téged!Jon ünnepeljen csak a kis ribancal.Én veled megyek!-megkönnyebülten öleltem meg,hihetetlen,hogy fél napja ismerem és máris kedvel annyira,hogy ezt megtegye értem.Elindultunk együtt és megálltunk egy közeli pizzázóban kajálni.Mondtam Emikona,hogy most egy falat se menne le a torkomon,de közölte,hogy mégpedig ennem kell és,hogy nem tehetem ezt magammal egy fiú miatt.Belementem a dologba de a pizzám nagy részét így is otthagytam,Emiko segitségétől függetlenül ugyanúgy borzasztóan éreztem magamat és fejembe folyamatosan a csók játszodott le,a jelenet beleégett a fejembe és csak újabb könnyeket csalógatott ki a szememből.
-Na elég ebből!Szépen elmegyünk a mosdóba és rendbeszedlek!-sóhajtva követtem.A mosdó tükrébe nézve kis hiján frászt kaptam magamtól.Borzasztóan néztem ki.Orrom,arcom és szemeim vörösek voltak,szemfestékem pedig teljesen elkenődött.Emiko táskájában kotorászott miközben én az arcomat mostam.
-Tessék itt egy törölköző és egy szempillaspirál,ezek majd segítenek
-Minek hordasz te magadnál törölközőt?-néztem rá kérdően
-Hát látod,sose árt-mosolyodott el.Sikerült magamnak egy valamivel normálisabb külsőt teremteni,most már csak úgy néztem ki mint,aki egy hete bőg.Emiko telefonja hirtelen megcsörrent és kijelzőjén Jon neve villogott,nem vette fel és ezért nagyon hálás voltam neki.
-Jó háromnegyed óra kellett neki hozzá,hogy észrevegye,hogy eltüntünk-motyogtam.
-Ja,Jenifer biztos megint lekoptatta..
-Hogy érted azt,hogy megint?Te ismered ezt a csajt?
-Ahha.Jon az egyik legjobb fiú barátom mindent elmond nekem.Lassan másfél éve hülyíti ez a lány.Jenifer egyáltalán nem szereti őt csak akkor jó neki mikor a pasijával éppen összevesznek vagy ha kell neki valaki,akit ugráltathat és kedvére dughat meg bármikor.Kihasználja és én ezt meg is mondtam Jonnak de hát beszélhetek én neki...Nem érdekli.Hiába mondja azt nekem,hogy jó többet akkor nem beszélek vele,a csaj úgyis addig könyörög míg vissza nem fogadja.Tehát nincsenek ők együtt csak érted...Te sokkal jobbat érdemelsz Lea!Gyönyörű lány vagy,szóval kérlek ne az ilyen idiótákkal foglalkozz!-teljesen lesokkolódtam Emiko szavain.Jon tényleg annyira hülye lenne,hogy egy ilyen lány után fut?Én mindennél jobban tudnám szeretni ő még is ezt választja,a lányt aki nem is szereti őt.
-De én szeretem őt.Mindennél jobban-tudtam,hogy csak másodpercek kérdése és újra elsírom magam és ezt valószínűleg Emiko is érezte ezért még mielőtt újra rám tört volna határozott hangon szólalt meg.
-Nem bőghetsz miatta többet!Erősnek kell lenned!Ha ennyire hülye,hogy egyszerűen nem veszi észre,hogy az orra előtt van az a lány,aki tiszta szívéből szeretné arról már nem tehetsz!Szóval szedd össze magad és fel a fejjel!-szavaira csak pislogással tudtam reagálni,ez a lány tud hatni az emberre ha akar,hangja erőssége és határozottsága megrémitett de erőt is adott.
-Köszönök neked mindent-néztem rá hálásan.
-Ne köszönd,ez természetes.Na gyere,menjünk!
Az út további részébe Emiko próbálta a lehetséges összes módon elterelni a figyelmemet.Mindkettőn telefonja gyakran csörgött,de egyikünk se foglalkozott Jonnal.Az üzeneteit viszont elolvastam mert hagyott egy jó párat.
Éppúgy,mint a hívásokra erre sem reagáltam,ha van egy kis esze majd rájön,hogy mi is a bajom.Már kora este hazaértünk,Emiko a házunkig kísért,behívtam de mondta,hogy nem lakik innen messze,negyed óra alatt hazaér,szóval elbucsúztam tőle .Csak apu és Luke voltak otthon rajtam kívül,a lányok anyával elmentek vásárolgatni.Ők ketten viszont rögtön észre vették,hogy van valami bajom.Megigértem nekik,hogy késöbb elmondom de most szeretnék kicsit egyedül lenni.Bementem a szobámba,leültem a sarokba és így,hogy újra egyedül voltam ismét előtörtek a mai nap emlékei és most már nem volt velem Emiko,hogy megakadályozzon a sírásban.A telefonom újra rezegni kezdett,Jon képe világított a képernyőmön én pedig minden gondolkodás nélkül felvettem,mielőtt bármit is mondhatott volna én szólaltam meg minden erőmet összeszedve a leghatározottabb hangon,amire most képes voltam.
-Csak menj a francba Jon!Remélem most nagyon boldog vagy...-mondtam majd válaszát meg nem várva letettem a telefont.Tudtam,hogy hallotta a hangomon,hogy sírtam és ebből minden bizonnyal rá jön,hogy szeretem,de már nem érdekelt.Tudja csak meg,nem veszíthetek már semmit,neki ott van Jenifer...Soha nem gondoltam volna,hogy ez ennyire fájni fog,úgy éreztem,hogy a sok sírástól lassan kiszakad a mellkasom,a fejem lüktetett a fájdalomtól és alig kaptam levegőt.Újra magamhoz vettem a telefonomat,15 üzenet jött Jontól de meg se nyitottam őket,rámentem inkább a névjegyekre és kis keresgélés után megtaláltam a nevet amit kerestem.Cody.Habozás nélkül hívtam fel és pár másodperc után fel is vette.
-Szia cica.Tudtam hogy hívni fogsz.
-Szeretnék találkozni,ha lehet minél előbb-mondtam

  

2 megjegyzés:

  1. Juj szegény Lea :(((( nagyon jól írsz :3 tetszik a torténet nagyon , mikorra várható az új rész? :3

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm :3 még ma este elkezdem az új részt és holnapra ha minden jól megy fent is lesz :)

    VálaszTörlés